Friss képeket tett közzé a Telex a Citadella átépítésének terveiről, ami alapján újdonság, hogy a kiugró, kerek bástyát (a rondellát) megbontanák, széles léket képezve a falban, amin lépcsősor vezetne a belső udvarra, ahol feszített tükrű tó várja majd a látogatókat. A projekt 2023 tavaszára valósulhat meg.
Tavaly márciusban írtunk arról, hogy megvannak a pontos tervek a Paks II. beruházáshoz szükséges 156 hektáros terület beépítésére, így most Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter olyan cégeket keres fel, melyek a paksi bővítés beszállítói lehetnek majd. Ennek kapcsán legutóbb a Bayer Construct cégcsoport tagjaként működő biharkeresztesi Viastein Kft. térkőgyártó üzemében tett látogatást - írja a Haon.hu.
Fontos mérföldkőhöz érkezett Közép-Európa legnagyobb, több mint egy évtizede elindított városrész-megújítási programjának központi eleme, a Futureal-csoport által jegyzett Corvin Sétány, hiszen hamarosan elkészül a Grand Corvin második üteme, vagyis a sétány utolsó lakóépülete is.
Megjelent a fővárost délről elkerülő teherszállító vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának pályázati felhívása - szúrta ki a közbeszerzési értesítőben a Magyar Nemzet. A döntés-előkészítő dokumentumban Győrtől Ceglédig kell kijelölni a létesítmény nyomvonalát. Az új cargokorridor a Dunántúlon a leendő Budapest–Varsó expressz pályája közelében fut majd a Dunántúlon.
Jelentős fejlesztési program indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen - olvasható az egyetem honlapján. Miután tavaly az állam úgy döntött, hogy a Magyar Rádió korábbi épületegyüttesét átadja az egyetemet alapító Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, a Pázmányon megszületett a gondolat, hogy a területi széttagoltság helyett a nyolcadik kerületben alakítanának ki egyetemi campust, ezért az év elején a piliscsabai területet az állam birtokba vette, és megindult a tulajdonba adási folyamat. Az előkészítő munkálatokat a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) irányítja.
Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, közösségszervező bértámogatására nyújthatnak be pályázatot péntektől az ötezer vagy kevesebb állandó lakosú települések helyi önkormányzatai, önkormányzati társulásai a Magyar falu program keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Tájékoztatót tartott Fürjes Balázs és Vitézy Dávid a Diákváros sorsáról és a projekt következő lépéseiről. Az államtitkár úgy foglamazott: "Meg fog épülni a Diákváros az eredeti tervek szerint."
Közel 4000 négyzetméternyi zöldfelület, díszfüvek, cserjék, fák is várják majd a látogatókat az idén szeptemberben megnyitó Etele Plazában. A Paulinyi & Partners Építészeti Stúdió és a Dyer Group (belsőépíteszet) által tervezett épület lesz a főváros első okosplázája, ami fedett sétánnyal, okospadokkal, új kerékpárúttal és 250 bicikli számára alkalmas, részben intelligens tárolóval is rendelkezik majd.
A Fővárosi Önkormányzat és a BKK megkezdte az Aquincumi híd megépítésének előzetes vizsgálatát. Az Aquincumi híd Budapest északi részén, az Újpesti vasúti híd mellett helyezkedne el, a főváros szerkezeti tervei évtizedek óta jelzik itt egy új dunai átkelő, valamint a hozzá kapcsolódó közlekedési hálózat megépítését - tette közzé Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke közösségi oldalán.
"Ma elkezdjük az 5-ös metró építését Budapesten, de ehhez először el kell végeznünk egy próbafúrást 70 méter mélyen a Kálvin téren." - mondta el Fürjes Balázs, a próbafúrásról feltöltött videóban.
A felújítás során mintegy 5000 négyzetméter új hidegburkolatot kap az áruház, megújul és egy terasszal bővül az ételudvar, valamint a bérlői mixben is lesznek változások - írja az Auchan Korzók magyarországi üzemeltetője, a Nhood Services Hungary Kft. a közleményében.
Idén nyáron elkezdődhet a VI. kerületi Jókai tér felújítása,melynek során rendezett pihenőparkot terveznek megvalósítani irodalmi olvasósarokkal, pergolával, sok ülőbútorral, valamint növényeket, virágágyásokat is telepítenek, és egy kulturális eseményeknek is helyet adó színpadot is kap a park - írja önkormányzati információk alapján a Pestbuda.hu.
Elkészült a Római-part jövőképe a helyiek és a Római-partot látogató budapestiek javaslatai alapján. Kiss László III. kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy felmerült a területen való fürdőzés kérdése, amit valamilyen módon igyekeznek megvalósítani.
A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiára épülő regionális kerékpáros stratégiát készít a központi régióra, Budapest térségére a kormány megbízásából a Budapest Fejlesztési Központ. A BFK a napokban jelentette meg a stratégia létrehozására szolgáló szakértői támogatásra szóló tendert. A megrendelt stratégiának a legfőbb feladata az lesz, hogy megmutassa, milyen beruházások, új kerékpárutak, útépítések, forgalomtechnikai változások szükségesek, hogy az agglomerációban minden vasút- és hévállomás biztonságosan megközelíthető legyen kerékpárral, és legyen biciklitárolási lehetőség is ott. A stratégia 2022 végéig készülhet el folyamatos együttműködésben az önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel és minden érintettel.
Szakmai egyeztetések után március végén elindította a BKK a pesti belvárosi Duna-part felújításához szükséges kiviteli tervekre vonatkozó közbeszerzést, a nyertes feladata lesz a Duna-part Kossuth tér-Fővám tér közötti szakaszára a módosított felújítási tervdokumentáció, a kiviteli tervek elkészítése, és hogy megszerezze az építéshez szükséges engedélyeket.
A pandémia alatt vidékre menekülők mentettek meg egy spanyol hegyvidéki falucskát a teljes elnéptelenedéstől. A spanyol-francia határ közelében lévő Gósolt, egy ideig Pablo Picasso is látogatta - írja a Qubit.
Megújul az óbudai Eurocenter bevásárlóközpont: a WING 2021. tavaszán kezdi meg a felújítási munkákat, hogy az átalakítást követően, 2022 tavaszán nyissa azt meg. A bevásárlóközpont felújított mozival és tetőkerttel várja majd jövőbeli látogatóit.
Karácsony Gergely elfogadta az új fővárosi klímastratégiát, valamint a fenntartható energia- és klíma akciótervet, amelyekben Budapest a szén-dioxid kibocsátásának legalább 40 százalékos csökkentését tűzte ki célul 2030-ig a 2015-ös évhez képest.
A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola kap helyet a Nyugati pályaudvar melletti, több hajóból álló mozdonycsarnok felújításával létrejövő épületkomplexumban. A 22 ezer négyzetméteres területen közparkot is kialakítanak.